A két Korea ismét megpróbál összehozni egy csúcstalálkozót, amely várhatóan szeptemberben lesz Phenjanban. A találkozó megtartásáról ma egyeztetettek a két ország képviselői a két Korea határán fekvő Panmindzsonban.A szöuli tárca által kiadott közlemény szerint a delegációk áttekintették, hányadán áll az úgynevezett panmindzsoni nyilatkozat végrehajtása, és őszintén tárgyaltak a benne foglaltak tevékenyebb végrehajtásáról. A két Korea vezetői április 27-én tartották meg első csúcstalálkozójukat, tíz év után ez volt az első legmagasabb szintű tárgyalás a két ország között. A Koreai-félsziget békéjéről, felvirágoztatásáról és újraegyesítéséről szóló nyilatkozatban vállalták, hogy még az idén hivatalosan is lezárják az 1950-53-as koreai háborút, amely csupán fegyverszünettel, és nem békeszerződéssel ért véget. Közös célként fogalmazták meg a Koreai-félsziget atommentesítését. Megállapodták a diplomáciai kapcsolatok szorosabbra fűzésében, abban is, hogy felhagynak az ellenségeskedés minden formájával, vállalták továbbá, hogy rendszeresen tartanak katonai egyeztetéseket a feszültség további csökkentése érdekében. Kim Dzsong Un és Mun Dzse In május végén újra találkozott egymással Panmindzsonban, de akkori találkozójukat előre nem jelentették be.
A Lukoil benzinkutak jogszerűen működhetnek még
2026 áprilisáig jogszerűen működhetnek a Lukoil benzinkutak.
Tovább...Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti külképviseletéhez fordult Kulcsár-Terza József
A Magyar Polgári Erő elnöke azt kérte a két nagyhatalomtól, hogy diplomáciai tárgyalások során gyakoroljon nyomást Romániára az országban élő magyar közösség jogainak betartása érdekében.
Tovább...Megújul Nagybánya egyik legértékesebb történelmi városrésze
Jelenleg a rehabilitációt megalapozó megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása zajlik – jelentette be a helyi alpolgármester.
Tovább...Nicușor Dan visszaküldte a parlamentnek a 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt
Az államfő meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a 'feszültségek felerősödéséhez' vezethet.
Tovább...