Hat medve kiemelését hagyta jóvá eddig a környezetvédelmi minisztérium. A tusnádfürdői polgármesteri hivatal és a vadásztársulás által előkészített 12 kiemelési kérés közül tegnap hatot jóváhagyott a minisztérium, a további hat még elbírálás alatt van. Augusztus hatodikán a Sürgösségi Esetek Főfelügyelőségének Hargita Megyei Bizottsága ülésén fő téma a medvekérdés volt, ennek megoldása azért vált sürgetővé, mert a nyári szezonban négy medvetámadás is történt Tusnádon, amellett, hogy a háztartási szemétre rákapott vadállatok állandó rettegésben tartják a környék lakóit. Szép Róbert, a környezetvédelmi minisztérium államtitkára, az Országos Környezetőrség főbiztosa elmondta, hogy a mostani döntés értelmében négy anyamedvét kilenc boccsal együtt elszállítanak Tusnádfürdő környékéről a vadásztársulat által javasolt területekre, ugyanakkor két hím medve kilövését hagyták jóvá. Az államtitkár szerint a többi kérés sincs visszautasítva, hanem hiánypótlást kértek a dokumentációhoz, és ez a kiegészítés hamar megoldható. A tusnádi Szent Anna vadásztársulat vezetője, Rafain Zoltán elmondta, hogy a vadász-társulat nem áthelyezési, hanem kilövési engedély kért mind a 12 medve esetében. Július közepe óta négy személyt sebesített meg medve a Tusnádfürdőn.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...