Szombaton emléktáblát avattak gróf Széchenyi Istvánnak a Nagy-Kazán-szorosban, azon a helyen, ahol a Magyar Mérnök- és Építészegylet 1885-ben állított egyet a Duna szabályozásának tervét kidolgozó polihisztornak, volt közlekedési miniszternek. A Vaskapu vízerőmű megépítésével olyannyira megemelkedett a folyó szintje, hogy az tábla a víz alá került. A Magyar Hajózásért Egyesület kezdeményezésére állított új tábla az eredeti szövegét tartalmazza, csak a magyar mellett román és angol nyelven is. A szombati ünnepségen a Dunának országokat és nemzeteket összekötő szimbolikus jelentőségét, valamint Széchenyi István egész Európa gazdasági-társadalmi fejlődésére hatással lévő folyamszabályozási tervét méltatták a magyar diplomácia és a történelmi egyházak képviselői. A 973,3-es folyamkilométernél lévő emlékhely csak vízen közelíthető meg. A táblát a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Csűry István és a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye frissen kinevezett püspöke, Pál József Csaba áldotta meg. Pataky Lehel Zsolt is részt vett az ünnepségen.
Népi hangszeroktatás Bukarestben Ségercz Ferenccel
Népi hangszereken tanulhattak, gyakorolhattak az érdeklődők múlt csütörtök estétől vasárnap délig a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Központban. A hagyományos zenei…
Tovább...Gábor Áron és a kökösi unitárius harang
„Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva” – így kezdődik az 1848–49-es szabadságharcos katonadal, amely a székely tüzér, Gábor Áron emlékét…
Tovább...A közszolgálatiság és a televíziózás jövője
A Kolozsvár Társaság Fotó és Film Kolozsváron sorozatának február évadnyitó rendezvényén Orbán S. Katalin műsorvezető-szerkesztő és Miklós Sándor vágó, a…
Tovább...Megkezdődött a készülődés 2027-re
Hargita megye megkezdte a felkészülést a 2027-es Európa Gasztronómiai Régiója címhez kapcsolódó nemzetközi szerepvállalásra. Csíkszeredában sajtótájékoztatón ismertették a program következő…
Tovább...