Exit poll eredmények szerint az írek nagy többsége a terhességmegszakítás liberalizálását támogatta az erről tartott pénteki népszavazáson. A szavazófülkét elhagyók megkérdezésével készült felmérés (exit poll) szerint – amelyet a The Irish Times című ír napilap megbízásából az Ipsos MRBI készített – a voksolók 68 százaléka szavazott 32 százalék ellenében arra, hogy lazítsák az erős katolikus hagyományok szerint élő országban az abortuszra vonatkozó szigorú korlátozást. A felméréshez összesen 4000 szavazót kérdeztek meg Írország minden megyéjéből. A lap szerint a statisztikai hibahatár másfél százalék. Pénteken mintegy 3,5 millió ír szavazópolgárt vártak az urnákhoz, hogy a referendumon az ír alkotmány 1983-ban elfogadott, az abortuszt kivételek nélkül tiltó, 8. módosításának eltörléséről vagy megtartásáról döntsenek. A hatályos írországi jogszabály a legszigorúbb Európában: nemi erőszak, vérfertőzés vagy a magzat fejlődési rendellenessége sem indok az abortuszra. Leo Varadkar kormányfő csütörtök este a Twitteren arra buzdította az ír választókat, hogy szavazzanak igennel az abortuszt tiltó alkotmánymódosítás eltörlésére.
Eredménytelenül zárultak az európai vezetők és Irán közötti tárgyalások
A Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselővel, valamint Németország, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterével Genfben folytatott egyeztetéseit követően Abbász…
Tovább...A Ryanair vezetője rendet követel a légiforgalmi irányításban
Michael O'Leary, a Ryanair vezére felszólította az Európai Bizottságot, hogy követelje meg a francia, spanyol, német, görög és brit légiforgalmi…
Tovább...Spanyolországban 50 százalékkal nőtt a szervdonációk száma az elmúlt évtizedben
Spanyolországban 50 százalékkal nőtt a szervdonációk száma az elmúlt évtizedben - derült ki a nemzeti transzplantációs szervezet (ONT) jelentéséből. A…
Tovább...Megtiltják az orosz energiahordozók importját
Az Európai Unió világos üzenetet küld Oroszországnak: többé nem engedi, hogy Moszkva fegyverként használja az energiahordozókat az uniós tagállamok ellen…
Tovább...