Ma délután fél hattól a kolozsvári Rhédey kávéházban és étteremben mutatják be Darabos Enikő Testmetaforák a kortárs magyar irodalomban című kötetét. A könyv a marosvásárhelyi Lector kiadó Kritika sorozatában jelent meg 2017-ben, a szerző tizennyolc kortárs magyar író műveiről írt kritikát úgy, hogy mindvégig az emberi testet tartotta fókuszban, és megpróbálta értelmezni a megszólaló nyelvi alternatívákat, melyeken belül létezésünk elmondhatóvá és faggathatóvá válik. Darabos Enikő beszélgetőtársa Vida Gábor író, a Látó szerkesztője, aki a Testmetaforák fülszövegében így fogalmaz: A kritika tétje talán az, hogy az értelmezett és értékelt művek mentén, és azokról leválva, szakmailag pontos, önálló szöveget hozzon létre. Hogy a művek és kontextusok viszonylatában rámutasson a dolgokra, megtalálja az átjárást a rejtett és a nyilvánvaló jelentések között. Darabos Enikő 2011 óta a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző főiskola docense, a Testmetaforák a hatodik kötete.
A kimaradástól való félelem helyett éljünk a tudatos választás szabadságával
A fiatalok számára különösen fontos szemléletváltást helyez előtérbe a román közszolgálati rádió Bukarest FM csatonája a Maradj biztonságban a neten…
Tovább...Ünnepelt a romániai magyarság március 15-én
Az RMDSZ központi rendezvényét Kolozsvár főterén tartották, ahol beszédet mondott Kelemen Hunor szövetségi elnök. Birtalan Albert tudósítása. Nicușor Dan államfő…
Tovább...Az államelnök és a miniszterelnök is köszöntötte a magyarokat március 15. alkalmából
Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából. "A magyarság napja különleges…
Tovább...Magyar állami kitüntetéseket kaptak Romániában élő vagy innen elszármazott magyar művészek és tudósok
A magyar nemzeti ünnep alkalmából odaítélték idén is a Kossuth-díjakat, a Széchenyi-díjakat, illetve egyéb magyar állami kitüntetéseket. A Kolozsvári Rádió…
Tovább...