Nemcsak nemzetiségi ügy, hanem szakmai kérdés is a nyelvhasználat problémája az önkormányzatokban, a cél egyértelmű: Székelyföldön a román mellett a magyar nyelv is hivatalos legyen, hangzott el azon a tegnapi sajtótájékoztatón, amelyet Kovászna Megye Tanácsánál tartottak az Európa Tanács Önkormányzati Kongresszusa szakbizottságának május végi kihelyezett ülése kapcsán. Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának önkormányzati szakbizottsága május 30-31. között a Kovászna Megyei Tanács meghívását elfogadva Bálványoson ülésezik, első nap tartják a bizottsági ülést, második nap Nyelvhasználat a helyi és regionális önkormányzatokban címmel szerveznek nemzetközi konferenciát. A május 30. és 31. között szervezett konferencián 47 európai ország képviselője vesz részt. A rendezvény célja, hogy rámutasson arra, hogy Románia kettős mércét alkalmaz kisebbség ügyben. A háromszéki önkormányzat elnöke, Tamás Sándor tegnapi sajtóértekezletén közölte, hogy a bálványosi eseményre meghívták a kormányfőt és a külügyminisztert is. A konferencia szervezése 50 ezer euróba kerül, ebből 10 ezer eurót a háromszéki önkormányzat áll, a többit pedig az Európa Tanács fedezi.
Magyarországon is megállt a kormányfő Ausztria felé
Az energiaösszeköttetések fejlesztéséről tárgyalt szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök a magyar kormányfővel és az osztrák kancellárral. A látogatás egyik fő célkitűzése,…
Tovább...Prioritás az uniós védelmi felkészülés
Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak - jelentette ki Nicușor Dan államfő az…
Tovább...Bizalmatlansági indítvány a független szenátoroktól
Az Ilie Bolojan vezette 'progresszív kormány' képtelen kezelni az ország pénzügyeit, az egészségügyet, az oktatást, a szociális védelmet, az igazságszolgáltatást…
Tovább...Holnap eldől az óvás sorsa
A Legfelsőbb Törvényszék és Semmítőszék pénteken dönt arról, hogy nyújt-e be óvást az alkotmánybírósághoz a bírák nyugdíját szabályozó új törvénytervezettel…
Tovább...