Románia izraeli nagykövetségének esetleges Jeruzsálembe költöztetéséről egyeztetett tegnap Klaus Johannis államfő Viorica Dăncilă miniszterelnökkel. Az elnöki hivatal közleményéből azonban nem derül ki, sikerült-e egységes álláspontot kialakítaniuk.

A kommüniké szerint az államfő által kezdeményezett találkozón Johannis leszögezte: a román külpolitika kizárólag az ország érdekeit szolgálhatja, Románia pedig csak úgy őrizheti meg hitelét az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval, a NATO-val és más stratégiai szövetségeseivel ápolt kapcsolatában, ha azonnal véget vet a külpolitikai eredetű belpolitikai feszültségnek. Johannis arra figyelmeztette a kormányt: vannak olyan átléphetetlen határvonalak a román külpolitikában, amelyeket politikai irányultságától függetlenül eddig egyetlen döntéshozó sem sértett meg. Az elnök szerint „aggodalmat és nyugtalanságot” szülne, ha a román külpolitika feladná kiegyensúlyozottságát, következetességét és kiszámíthatóságát.

A kormány ugyanakkor azt közölte az Agerpres hírügynökséggel, hogy Viorica Dăncilă kormányfő arról biztosította Klaus Johannist, hogy kormányfőként legfőbb célja Románia érdekeinek nemzetközi szinten való érvényesítése és az ország nemzetközi szerepének erősítése. ?Románia izraeli nagykövetségének esetleges áthelyezésével kapcsolatos elemzési és kiértékelési folyamat elindítása is a fent említett célokat szolgálja, olyan körülmények között, hogy Románia legfőbb partnere és stratégiai szövetségese, az Amerikai Egyesült Államok meghozta ezt a döntést, és más országok is fontolgatják a javaslatot? – idézi a közlemény a miniszterelnököt.