Az ENSZ 1947. novemberében határozatot hozott arról, hogy a palesztinai területeket fel kell osztani a zsidók és az arabok között. 1948-ban az ország miniszterelnöke erre hivatkozva kiáltotta ki Izrael függetlenségét. Az ország tulajdonképpen 1948. május 14-én kiáltotta ki függetlenségét, de ezt a zsidó naptár szerint ebben az évben csütörtökön ünnepelték, illetve a központi rendezvények már szerda este megkezdődtek Jeruzsálemben, a Herzl-hegyen. Izrael a kikiáltása óta eltelt hetven évben tizenegyszeresére növelte lakosságának létszámát, jelenleg mintegy 8 millió 842 ezren élnek az országban, akiknek közel háromnegyede zsidó, egynegyede pedig túlnyomórészt az arab kisebbséghez tartozik.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...