A török haderő 70 tagja ellen adtak ki elfogatóparancsot csütörtökön Törökországban azzal a gyanúval, hogy az érintettek kapcsolatban állnak a majdnem két évvel ezelőtti puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát vádolja a hatalomátvételi kísérlet megszervezésével. Törökországban az elmúlt 20 hónap alatt több mint 159 ezer embert őrizetbe vettek, legalább 48 ezret – köztük katonákat – pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. A török védelmi minisztérium legutóbbi összesítése értelmében eddig – 150 tábornokot és 4630 tisztet beleértve – a haderő legkevesebb 8570 tagját menesztették állásából a gülenista hálózattal összefüggésben.
Izraelt és Szaúd-Arábiát támadta Irán az éjjel
Ma hajnalban légitámadás érte Irán több városát, köztük Teheránt és nemzetközi repülőterének környékét. Az első beszámolók szerint az iráni főváros…
Tovább...Rég elkészültek a választervek
Irán már Ali Hamenei legfőbb vezető halálát megelőzően választervet készített egy esetleges amerikai, illetve izraeli támadásra - közölte tegnap Ali…
Tovább...Pocsék jövő várhat a NATO-ra
Az Egyesült Államok mintegy féltucat országtól tart igényt arra, hogy részt vegyen a Hormuzi-szoros forgalmának biztosításában - jelentette ki Donald…
Tovább...Ukrajnát is érinti a közel-keleti helyzet
Veszélyes precedenst teremt az Oroszország elleni szankciók amerikai feloldása, ugyanis kevesebb pénzt kell juttatni Moszkvának a háborúzásra, nem pedig többet…
Tovább...