A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház utóbbi öt évének egyik legsikeresebb előadását, a Bocsárdi László által színpadra állított Hamlet című produkciót a Román Televízió jóvoltából március folyamán három alkalommal is megtekinthetik, újranézhetik TV-képernyőik előtt.2018. március 9-én 23 órakor, míg 10-én 17 órai kezdettel a TVR Interna?ional csatornán, illetve 11-én 20 órától a TVR 3-as csatornán közvetítik az előadást.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...