Csődösnek bizonyult Beszterce-Naszód megyében az öko mezőgazdaság, hiszen a gazdák több mint fele kényszerül a megkapott támogatások visszafizetésére. Legalább 14 ezer besztercei gazda vállalta az öko mezőgazdaság űzését, hogy több pénzt kapjanak területalapú támogatásként, de mivel nem sikerült ezt bizonyítaniuk, most több mint 32 millió lej visszafizetésére kényszerülnek. Beszterce-Naszód megye éveken keresztül az élen járt az öko mezőgazdaság iránt elkötelezett gazdák szempontjából Suceava megye után. A gazdák úgy gondolták, hogy az istállótrágya használata elégséges indok arra, hogy hektáronként 520 euróval több támogatást kapjanak földjeikre. Valójában szerződést kellett volna kötniük akkreditált ellenőrző bizottságokkal, de ezek a szerződések annyiba kerültek, mint a többlet támogatás, ezért nem volt kifizetődő ? jelentette ki a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség Beszterce-Naszód megyei igazgatója. A megyében most már csak a Sajó völgyében folyik öko mezőgazdaság, ahol a gazdák szövetkeztek és más finanszírozási forrásokat is sikerült beszerezniük ? mondta el az igazgató.
Jóváhagyta a kormány az agrár-élelmiszeripari termékek népszerűsítésére vonatkozó országos stratégiáté
A kabinet közleménye szerint a stratégia általános célja Románia agrár-élelmiszeripari potenciáljának kiaknázása.
Tovább...A madárinfluenza megjelenésének veszélyére figyelmeztetnek
Az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság figyelmeztetése szerint magas a kockázata annak, hogy a madárinfluenza-vírus hazánk területén is felüti a fejét,…
Tovább...Utalják a pénzt a gazdáknak
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség elkezdte az állami támogatás kifizetését az állattartó gazdáknak. A kifizetéseket az augusztus végéig benyújtott…
Tovább...Romániába jön az EB mezőgazdasági és élelmiszerügyi biztosa
Kétnapos romániai látogatásra érkezik az Európai Bizottság mezőgazdasági és élelmiszerügyi biztosa. Christophe Hansen politikai vezetőkkel és a mezőgazdasági termelők képviselőivel…
Tovább...