Sztrájkok bénították ma Belgiumot a szövetségi kormány vitatott nyugdíjpolitikája miatt, a több szektorra kiterjedő munkabeszüntetés már reggel fennakadásokat okozott Brüsszelben és az ország más részein. Brüsszelben hatból mindössze három metróvonalon közlekednek szerelvények, illetve a buszok és a villamosok többsége sem jár. Az SNCB állami vasúttársaság tájékoztatása szerint a vonatközlekedésben is zavarokra kell számítani, különösen Vallóniában, Charleroi és Brüsszel között például csak minden tizedik vonat közlekedik. A belga kormány a következő években 11 milliárd eurót akar megspórolni gazdasági és szociális reformjai révén, és egyebek között azt tervezi, hogy 2030-tól 65 évről 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt, valamint beszünteti a bérek és segélyek inflációhoz igazítását a gazdaság versenyképességének javítása és a foglalkoztatottság növelése érdekében.
Ukrajnát is érinti a közel-keleti helyzet
Veszélyes precedenst teremt az Oroszország elleni szankciók amerikai feloldása, ugyanis kevesebb pénzt kell juttatni Moszkvának a háborúzásra, nem pedig többet…
Tovább...Orosz agresszióról beszél a védelmi biztos
Valós lehetõsége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe - jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelõs uniós biztos…
Tovább...Zsidó iskolánál történt robbanás
Robbanás rongált meg egy zsidó iskolát szombatra virradóra Amszterdamban. Femke Halsema, a város polgármestere szerint "szándékos és gyáva támadás történt…
Tovább...Ursula von der Leyen: Stratégiai baklövés visszatérni az orosz fosszilis tüzelőanyagokhoz
Stratégiai baklövésnek nevezte ma Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, ha Európa visszatérne az orosz fosszilis tüzelőanyagokhoz, ugyanis…
Tovább...