Első fokon elveszítette a nagyváradi önkormányzat ellen a kétnyelvű – román és magyar – utcanévtáblák kihelyezése érdekében indított pert a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO). A bíróságok honlapján közzétett bejegyzés szerint az ügyben eljáró Bihar megyei törvényszék frissen hozott végzésében részben megalapozatlannak, részben tárgytalannak ítélte a CEMO keresetét, perképességét azonban elismerte.

Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a szervezet Szatmárnémeti esetében jogerősen, Marosvásárhely és Nagyvárad esetében pedig első fokon elveszítette a kétnyelvű utcanevekért indított pereket, amivel immár nemzetközi fórumok előtt is bizonyítható, hogy Románia nem érvényesíti a ratifikált nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit.

Románia 2008-ban ratifikálta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amelyben vállalta, hogy a hagyományos kisebbségi helyneveket is használja. A charta szakértői a 2012-ben készített Románia-jelentésben külön kitértek arra, hogy az utcák nevét is ki kell írni a kisebbségek nyelvén. A CEMO a perek során azt tapasztalta, hogy a bíróságok a nemzetközi jogot többnyire választható lehetőségnek tekintik, és arra hivatkoznak, hogy a romániai közigazgatási törvények nem írják elő kifejezetten az utcanévtáblák kétnyelvűségét. A nemzetközi egyezmények ratifikálása nem hozott változást a helyi törvények szintjén, a kisebbségvédelmi keretegyezmény és nyelvi charta becikkelyezése semmit sem változtatott a romániai belső joggyakorlatban – állapította meg a CEMO vezetője.

A szervezet fellebbezni készül a marosvásárhelyi és a nagyváradi utcanévperben.