Csaknem a felével csökkent a menedékkérők száma tavaly az Európai Unióban a 2016-os adatokhoz képest – derült ki az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal ma közzétett jelentéséből. A friss adatok szerint tavaly 706 913 menedékkérelmet nyújtottak be az EU huszonnyolc tagországában, valamint Norvégiában és Svájcban; 43 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal rámutatott, hogy ez már a második év, amelyben jelentős csökkenést jegyeztek fel a 2015-ös példátlan menekültáradat után, azonban a kérelmezők száma még mindig magasabb a menekülthullám előttinél. Az újra benyújtott menedékkérelmek aránya 8 százaléka körül volt, a kísérő nélküli kiskorúak pedig a menedékkérők 3,5 százalékát tették ki 2017-ben. A kérelmezők legnagyobb csoportját ezúttal is a szíriai állampolgárok alkották, őket követték az irakiak, az afgánok és a nigériaiak. A szervezet tájékoztatása szerint a tavaly megvizsgált menedékkérelmek mintegy 40 százalékát bírálták el pozitívan. A függő ügyek száma 2017 végén 463 ezer volt.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...