Az Első autó program idén is folytatódik, de csak 10 millió lejt utalt ki a kormány finanszírozásnak, ezt is a tavalyról maradt összegekből. A csökkentést azzal magyarázza a kormány, hogy nincs érdeklődés ez iránt a 2015-ben indított program iránt. A Pénzügyminisztérium adatai szerint az elmúlt két évben csak a kiutalt 500 millió lej 1 százalékát használták fel. Románia ösztöndíjakat nyújt az Ukrajnában anyanyelvükön tanuló román diákok számára, tanáraiknak pedig ingyenes romániai továbbképzést biztosít – erről tegnapi ülésén fogadott el határozatot a kormány. Ugyancsak tegnap hagyott jóvá a kabinet maximum 35 százalékos béremelést a fejlesztési és mezőgazdasági minisztériumban európai alapokat kezelő alkalmazottaknak. A béremelés a kiváló és jó minősítések esetén 15 és 35 százalék közötti és célja megőrizni a jövedelmeket, mert az új bérezési törvény jelentős csökkenést eredményezhet. A kielégítő és a gyenge minősítést elérő alkalmazottak nem kapnak béremelést ? döntötte el a kormány tegnapi ülésén.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Várják a támogatási igényléseket
Mától fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési igényléseit a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség. Az űrlapokat június 5-ig lehet benyújtani. Az intézmény…
Tovább...Elegendő kőolajtartaléka van Romániának
Románia akár négy hónapon át is biztosítani tudná az üzemanyag-ellátást akkor is, ha egyáltalán nem érkezne több gázolaj az országba…
Tovább...Az ársapka mellékhatásaira figyelmeztet a kormányfő
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint alapos elemzésre van szükség az üzemanyagárak esetleges hatósági korlátozása előtt, mert az állami beavatkozásoknak nem várt…
Tovább...