Szlovénia százezer euró kártérítést fizet azoknak a szlovén állampolgároknak, akik a hágai nemzetközi döntőbíróság júniusban hozott ítélete miatt a szlovén-horvát határ horvát oldalán maradtak és szeretnének átköltözni Szlovéniába ? jelentette a szlovén közszolgálati televízió ma. A híradás szerint öt család jelezte, hogy át akar telepedni a Dragonja folyó túloldalára. A szlovén kormány küldöttsége szerdán a Pirani-öböl mellett fekvő több községet is meglátogatott, valamint zárt ajtók mögött tárgyalt helyi önkormányzati vezetőkkel. Horvátország és Szlovénia 2009-ben fordult nemzetközi döntőbírósághoz a határvita miatt, de Zágráb 2015-ben egyoldalúan kihátrált a döntőbírósági rendezéstől. A hágai nemzetközi döntőbíróság a Pirani-öböl jelentős részét Szlovéniának ítélte, ezzel Ljubljana kijáratott kapott a nemzetközi vizekre. Zágráb azonban nem tekinti magára nézve kötelező érvényűnek a döntést és nem kíván eleget tenni az abban foglaltaknak.
Ukrajnát is érinti a közel-keleti helyzet
Veszélyes precedenst teremt az Oroszország elleni szankciók amerikai feloldása, ugyanis kevesebb pénzt kell juttatni Moszkvának a háborúzásra, nem pedig többet…
Tovább...Orosz agresszióról beszél a védelmi biztos
Valós lehetõsége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe - jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelõs uniós biztos…
Tovább...Zsidó iskolánál történt robbanás
Robbanás rongált meg egy zsidó iskolát szombatra virradóra Amszterdamban. Femke Halsema, a város polgármestere szerint "szándékos és gyáva támadás történt…
Tovább...Ursula von der Leyen: Stratégiai baklövés visszatérni az orosz fosszilis tüzelőanyagokhoz
Stratégiai baklövésnek nevezte ma Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, ha Európa visszatérne az orosz fosszilis tüzelőanyagokhoz, ugyanis…
Tovább...