Elfogadta az Európai Néppárt közgyűlése azt a nők elleni erőszak felszámolására irányuló állásfoglalást, amelyet az EPP Woman november 11-i berlini kongresszusán hagytak jóvá Biró Rozália alelnök javaslatára ? számolt be róla az RMDSZ nőszervezetének közelmúltban újraválasztott elnöke tegnap Nagyváradon. Az állásfoglalás azért fontos, mert olyan felszólításokat is tartalmaz, melyeket az Európai Néppárt a pártcsaládjába tartozó pártok ? illetve az ezen pártok alkotta kormányok ? számára irányadónak tekint. Ilyen például az isztambuli egyezmény ratifikálása, vagy akciótervek készítése, és az anyagi támogatás nyújtása a különféle, nők elleni erőszak felszámolására irányuló kezdeményezéseknek.Fontos tudatosítani, hogy a nők elleni erőszak nem csak a bántalmazott, hanem az egész közösség problémája, hangsúlyozta Biró Rozália. A közösségek számára azért fontos ennek az állásfoglalásnak az elfogadása, mert hivatkozási alap a jelenség felszámolására irányuló akciótervek kidolgozására.
Magyarországon is megállt a kormányfő Ausztria felé
Az energiaösszeköttetések fejlesztéséről tárgyalt szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök a magyar kormányfővel és az osztrák kancellárral. A látogatás egyik fő célkitűzése,…
Tovább...Prioritás az uniós védelmi felkészülés
Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak - jelentette ki Nicușor Dan államfő az…
Tovább...Bizalmatlansági indítvány a független szenátoroktól
Az Ilie Bolojan vezette 'progresszív kormány' képtelen kezelni az ország pénzügyeit, az egészségügyet, az oktatást, a szociális védelmet, az igazságszolgáltatást…
Tovább...Holnap eldől az óvás sorsa
A Legfelsőbb Törvényszék és Semmítőszék pénteken dönt arról, hogy nyújt-e be óvást az alkotmánybírósághoz a bírák nyugdíját szabályozó új törvénytervezettel…
Tovább...