Hét ország 18 fiatal írója olvas fel műveiből Kolozsváron a ma kezdődő és szerdáig tartó Kolozsvári Kikötő szépirodalmi rendezvénysorozaton, melyet harmadik alkalommal szervez meg az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL), a bukaresti Balassi Intézet, a Helikon irodalmi folyóirat és a Szépirodalmi Figyelő – tudatták az MTI-hez eljuttatott közleményükben a szervezők. Karácsonyi Zsolt, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke az MTI-nek elmondta, az volt az eredeti céljuk, hogy bemutatkozási, ismerkedési lehetőséget teremtsenek a Kárpát-medence fiatal magyar íróinak. A két éve megrendezett első Kolozsvári Kikötő még csak a magyar írókról szólt, de a másodikra már egy-egy szerb, horvát és szlovén szerzőt is meghívtak, idén pedig három moldovai szerzőt, valamint egy osztrák és egy szlovák szerzőt is vendégül látnak. A felolvasásokhoz kapcsolódva könyvbemutatókat, irodalmi beszélgetéseket és műfordítói konferenciát is tartanak Kolozsváron.
Megnyitotta kapuit Bukarestben a 32. Gaudeamus Könyvvásár
Megnyitotta ma délben kapuit a bukaresti Romexpo vásárcsarnokban a 32. Gaudeamus könyvvásár, amelyet a Román Rádió szervez meg minden évben.…
Tovább...Mozaik, 2025. december 2-a
Portrék az Erdélyi Múzeum-Egyesület egykori gyűjteményéből és Erdélyi magyar akadémikusok arcképcsarnoka címet viseli az a két kiállítás, amelyet a kolozsvári…
Tovább...Mozaik, 2025. november 25-e
Fennállásának 30-ik évfordulója alkalmából adott ünnepi hangversenyt a Transylvania barokk együttes a Német Kultúra Kolozsvári Napjain. A Gheorghe Dima Nemzeti…
Tovább...Mozaik, 2025. november 18-a
Adásunkban két különleges közösségi kezdeményezés történetébe pillantunk be. Elsőként az idei makfalvi alkotótábor hangulatát idézzük fel, majd ellátogatunk a csíksomlyói…
Tovább...