Tegnap iktatta a Kolozsvári Városi Tanács RMDSZ-frakciója a Mátyás-szoborcsoport megrongálásával kapcsolatos keresetét a Kolozsvári Ügyészségen. A keresetet műemlékrombolás bűncselekményének elkövetése miatt, ismeretlen tettes vagy tettesek ellen fogalmazta meg Oláh Emese alpolgármester, Horváth Anna frakcióvezető, Gergely Balázs, Rácz Levente és Nistor Dániel tanácsosok.A kereset aláírói szerint a rongálásokra november 2-án figyeltek fel: a Szapolyai István alakját ábrázoló szobor egyik sarkantyúja eltűnt, a Mátyás királyt ábrázoló figura bal sarkantyúját pedig elhajlította az elkövető vagy elkövetők. A tanácsosok a károkról felvételeket is mellékeltek a keresethez.A dokumentumban a tanácsosok felhívták az ügyészek figyelmét a kolozsvári lakosok számára szimbolikus értékkel bíró Mátyás-szoborcsoport művészi értékére, és A kategóriás műemlékként való nyilvántartására is. A tanácsosok ugyanakkor kezdeményezik a szoborcsoport megfelelő bekamerázását. Közben a szoborcsoport körül láthatóan munkálatok folynak, úgy tűnik idén éppen a szobor köré építik fel a korcsolyapályát, mely az előző években a szobortól távolabb állt, de így is megosztotta a lakosságot, egyesek szerint semmi keresnivalója a korcsolyapályának a város Főterén.
Ötéves az Újvárad
Az Újvárad évfordulós dupla számát Kemenes Henriette ismerteti. Az olvasás, az olvasási szokások jelentik a fő motívumát az öt éve…
Tovább...Szolgálati közlemény
Kedves hallgatóink március 19-én, csütörtökön karbantartási munkálatok miatt nem hallható a Bukaresti Rádió műsora a nagyváradi adótorony körzetében középhullámon az…
Tovább...Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...