Ma van a reformáció napja.A reformáció napja több protestáns egyházban október 31-én tartott ünnepnap, annak emlékére, hogy a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét. A reformáció napja hivatalos állami ünnep Szlovéniában, illetve Németország egyes szövetségi államaiban. A Farkas utcai református templom és a Kolozsvári Református Kollégium által közrezárt tér ezentúl Kálvin János reformátor nevét fogja viselni ? jelentette be a kolozsvári polgármesteri hivatal ma, a reformáció emléknapján. Az önkormányzat ezzel tiszteleg a reformáció 500. évfordulója és Kálvin János egyházszervezői munkássága előtt. Kolozsvár önkormányzata ugyanakkor kiemelte a református egyházkerület szerepét a műemlék jellegű épületek védelmében és felújításában, mint például az Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégium, a Protestáns Teológiai Intézet vagy az Apáczai Csere János Elméleti Líceum épülete.
Rugalmasabb lesz az oktatás
Három magyar tannyelvű középiskola csatlakozik a kísérleti kerettervi programhoz. Az RMDSZ közlése szerint a kísérleti programban összesen tizenegy magyar tannyelvű…
Tovább...Sztrájkra készülnek a tanügyi szakszervezetek
A márciusra tervezett munkabeszüntetésre hétfőn kezdik meg az aláírásgyűjtést. A tanárok főként azzal elégedetlenek, hogy 18-ról 20 órára emelték a…
Tovább...Elutasítás és halasztás a törvényszéken
Elutasította a fővárosi Ítélőtábla az Energia Árszabályozó Hatóság alkalmazottainak keresetét, amelyet bérek csökkentése miatt nyújtottak be. A hatóság 102 alkalmazottja…
Tovább...Még mindig több a régi, mint az új autó
A tavaly Romániában forgalomba írt személygépkocsik 70 százaléka használt volt - derül ki a gépjármű nyilvántartó főigazgatóság adataiból. A bejegyzett…
Tovább...