A Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetségének igazgatótanácsa úgy döntött, hogy szolidaritási alapot hoz létre azok számára, akik ezer eurót meghaladó turisztikai csomagot vásároltak az Omnia Turism ügynökségnél – jelentette be szombaton Alin Burcea. A Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetségének elnöke azt mondta, segíteni szeretnének azokon, akik ezer eurónál nagyobbat buktak az Omniánál. ?Vannak olyan személyek, akik 4-5.000 eurós csomagokat vásároltak. Egy bizonyos időszak után, szerintem ez 5-6 hónap lesz, miután a bírósági végrehajtó elvégezte feladatát, megnézzük, hogy hány károsult maradt, mert jól felfogott érdekünk, hogy ne rendüljön meg az emberek bizalma a turisztikai irodákban. 2.260 turisztikai iroda végzi tisztességesen a dolgát, s akkor jön egy, amelyik elkövet egy ilyen malőrt, és valamennyiünknek gondot okoz? ? magyarázta Burcea. Mircea Dobre turisztikai miniszter azt javasolta azoknak, akik az Omnia Turism ügynökségtől vásároltak üdülési csomagot, hogy ne induljanak útnak, mert az ügynökség számláit zárolták és nincs lehetőség arra, hogy bármilyen szolgáltatás ellenértékét azokról törlesszék. Az ügynökségnél folytatott ellenőrzés arra derített fényt, hogy az Omniának mindössze 50.000 eurós biztosítási kötvénye van és alig 30.000 euró van a számláin.
Natalija Gorscak: Az EBU 2022-ben egy héten belül kizárta az orosz műsorszolgáltatót, Izrael esetében nem hozott hasonló intézkedést
Szlovénia nem vesz részt a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon.
Tovább...Tovább emelkedett a thaiföldi, Srí Lanka-i és indonéziai áradások áldozatainak száma
Legkevesebb 1608 halálos áldozatuk van a Thaiföldön, Srí Lankán és Indonéziában pusztító áradásoknak.
Tovább...Heves esőzések sújtják Athént
Készültségbe helyezték ma a hatóságokat Görögországban.
Tovább...A balti államfők szkeptikusan nyilatkoztak a béketárgyalásokról
Lettország, Litvánia és Észtország államfője szkeptikusan nyilatkozott tegnapi rigai találkozójukon az ukrjanai háború lezárását szolgáló béketárgyalások sikeréről.
Tovább...