Bukarestben már múlt hét óta tart a Curtea Veche kiadó és egyesült által szervezett Narativ fesztivál. Ennek keretében hétvégén két magyar nyelvű rendezvény is várja közönségét.A Curtea Veche kiadó egyik kiemelt célja a gyerekek olvasási szokásain javítani és az olvasás tevékenységét népszerűsíteni és megszerettetni velük az eredeti nyelven való olvasást. A fesztivál koncepciójában két gyerek, Nara és Tiv kalauzolja a gyerekeket az olvasás világában.A Cantemir Voda iskolában, a Dacia sugárút 60 szám alatt szombaton és vasárnap 11 órától kezdődnek a magyar nyelvű programok. Ezek a következők: szombaton Fodor Sándor: Csipike című mesekönyvét, vasárnap pedig Garajszki Margit Bartók és a fából faragott királyfi című könyvét mutatják be illetve tárgyalnak a két szöveg kapcsán. A műhelyeket Csegedi Réka marosvásárhelyi oktató vezeti majd, a helyek száma korlátozott, az érdeklődők a NaraTiv honlapján tudnak beiratkozni.A rendezvény társszervezője a bukaresti Balassi Intézet.
Magyarországon is megállt a kormányfő Ausztria felé
Az energiaösszeköttetések fejlesztéséről tárgyalt szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök a magyar kormányfővel és az osztrák kancellárral. A látogatás egyik fő célkitűzése,…
Tovább...Prioritás az uniós védelmi felkészülés
Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak - jelentette ki Nicușor Dan államfő az…
Tovább...Bizalmatlansági indítvány a független szenátoroktól
Az Ilie Bolojan vezette 'progresszív kormány' képtelen kezelni az ország pénzügyeit, az egészségügyet, az oktatást, a szociális védelmet, az igazságszolgáltatást…
Tovább...Holnap eldől az óvás sorsa
A Legfelsőbb Törvényszék és Semmítőszék pénteken dönt arról, hogy nyújt-e be óvást az alkotmánybírósághoz a bírák nyugdíját szabályozó új törvénytervezettel…
Tovább...