A mentőcsapatok ma hajnalban megtalálták a lupényi bányaomlás áldozatait, egyikük meghalt, a másik súlyos, a harmadik könnyebb sérüléseket szenvedett. A súlyosan sérült bányász comb- és válltörést szenvedett mesterséges kómában, mentőhelikopterrel hozták Bukarestbe. Működési változások következtek be az áldozat egész szervezetében ? jelentette ki Bogdan Opriţa orvos, a bukaresti rohammentő szolgálat vezetője. A kisebb sérüléseket szenvedő bányász egy órával később szabadult ki, és a saját lábán jött a felszínre, őt a petrozsényi kórházban ápolják. A harmadik bányász élettelen testét 15 órával a baleset után hozták a felszínre. Lupényben tegnap kora délután mintegy tíz méter hosszan beomlott egy szénbánya 500 méter mélyen vájt tárnája. Az ott dolgozó tizenegy bányász közül nyolcan azonnal a felszínre tudtak jönni, az omladék alatt és mögött rekedt bányászok kimentésén pedig nyolctagú mentőalakulatok dolgoztak több váltásban. Az állam már bezárta a bányák többségét a Zsil-völgyi szénmedencében. A térségben már csak négy bányában folyik fejtés. A lupényit és a petrillai Lónyay-bányát tavaly vették fel a bezárandók listájára, ott 2018-ban fejtenek kőszenet utoljára, de bezárásuk folyamata 2027-ig is eltarthat.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Várják a támogatási igényléseket
Mától fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési igényléseit a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség. Az űrlapokat június 5-ig lehet benyújtani. Az intézmény…
Tovább...Alacsonyan repülnek a vadászgépek
Ma országszerte hadgyakorlatot tartanak a román, német, spanyol és amerikai légierő részvételével – közölte a román légierő. A robbanásokkal összetéveszthető…
Tovább...Csökken a foglalkoztatási arány
A tavalyi év utolsó negyedévében a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási aránya 62,6 százalékos volt, 0,8 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző…
Tovább...