A megyei hatóságok megkezdték a károk felmérését, amelyeket a vasárnapi ítéletidő okozott, amikoris nyolc személy életét vesztette és 140-en megsebesültek. A legérintettebb Temes megye és a megyeszékhely, ahol ma is jelen volt Mihai Tudose miniszterelnök. Elmondta, a holnapi kormányülésen utalják ki a kártérítésre szánt összegeket a megrongált iskoláknak. Beszterce-Naszód megyében 750 ingatlanban és mintegy 850 hektár erdőben tett kárt a vasárnapi vihar. Bihar megyében ma sem működött öt iskola és óvoda a károk miatt. A nyugati megyékben helyreállították az áramellátást a fogyasztók 80 százalékánál, viszont Bihar megyében 203, Máramarosban pedig 71 településen szünetel az áramszolgáltatás. A romániai hatóságoknak 12 hét áll rendelkezésükre, hogy támogatást kérjenek az európai szolidaritási alapból, de felhasználhatnak pénzt a regionális fejlesztési alapból is a károk helyreállítására ? jelentette ki Corina Cretu regionális politikával foglalkozó európai biztos. Hozzátette, ugyanúgy igényelhetnek finanszírozást Romániából, mint az olaszországi földrengés sújtotta övezet hatóságai.
Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...