A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumért tüntetnek ma délután 6-tól a marosvásárhelyi Prefektúra épülete előtt. Az iskola helyzete egy héttel az tanévkezdés előtt is tisztázatlan. Mivel helyi szinten nem sikerült rendezni a kérdést, a szervezők úgy vélik, a tanulók jövője a tanügyminiszter kezében van, és nyomást kell gyakorolni a tárcára, hogy az biztosítsa az iskola működését. A tiltakozást a Római Katolikus Státus Alapítvány szervezi. Tüntetésre buzdít az RMDSZ elnöke is. Kelemen Hunor az összefogást és a közös cselekvést javasolja. Az Erdélyi Magyar Ifjak is csatlakozik a marosvásárhelyi megmozduláshoz, mert felháborítónak tartja, hogy a tanulók és a szülők százait bizonytalanságban tartva, még mindig nem született megoldás a marosvásárhelyi Katolikus Gimnáziumnak és az intézmény igazgatójának, Tamási Zsoltnak az ügyében. A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház vezetősége is a marosvásárhelyi tüntetésen való részvételre szólította fel híveit. A tiltakozás mellett foglalt állást a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége is. A Székely Nemzeti Tanács arra buzdít minden székelyföldi magyart, hogy vegyen részt a Marosvásárhelyre szervezett mai tüntetésen, és minden olyan megmozduláson, amely a marosvásárhelyi iskola törvényes működését elősegíti. Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint ma is éppen úgy ?az igazság napja?, mint volt a néhány évvel ezelőtti, sepsiszentgyörgyi tüntetés. A Székely Mikóra továbbra is igényt tartunk! ? figyelmeztet a képviselő szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.
December 15-én vitáznak a bizalmatlansági indítványról
A Románia nem eladó - progresszisták nélküli kormányt című bizalmatlansági indítványt december 8-án, hétfőn olvassák fel a parlamentben - döntötte el ma a két ház házbizottsága.
Tovább...A legfelsőbb bíróság megtámadja a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezetet
A testület ma egyöntetűen határozott erről.
Tovább...Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti külképviseletéhez fordult Kulcsár-Terza József
A Magyar Polgári Erő elnöke azt kérte a két nagyhatalomtól, hogy diplomáciai tárgyalások során gyakoroljon nyomást Romániára az országban élő magyar közösség jogainak betartása érdekében.
Tovább...Nicușor Dan visszaküldte a parlamentnek a 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt
Az államfő meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a 'feszültségek felerősödéséhez' vezethet.
Tovább...