Még idén ősszel szeretnék megtartani a család meghatározására vonatkozó alkotmánymódosítási népszavazást – közölte szombaton Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a párt Országos Végrehajtó Bizottságának ülésén. A PSD ugyanakkor prioritásként kezeli a prevenciós törvényt, a Szuverén Fejlesztési és Befektetési Alapra vonatkozó törvényt, az igazságügyi törvényeket, a nyugdíjtörvényt és az elektromos áramra valamint földgázra vonatkozó jogszabály elfogadását is.Fontosnak tartja a PSD a mezőgazdasági és erdőterületek eladását szabályozó új törvényt is, mert ‘nem nézhetjük tétlenül, ami Romániában történik, hogy földjeinket idegenek vásárolják fel’ ? fogalmazott a párt vezetője.Az állami költségvetés törvénytervezete októberben kerül a parlament elé. Prioritást élvez a PSD szemében a közigazgatási törvénykönyv, a helyi adókat szabályozó jogszabály és a lobbitörvény is ? tette hozzá Dragnea.
Magyarországon is megállt a kormányfő Ausztria felé
Az energiaösszeköttetések fejlesztéséről tárgyalt szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök a magyar kormányfővel és az osztrák kancellárral. A látogatás egyik fő célkitűzése,…
Tovább...Prioritás az uniós védelmi felkészülés
Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak - jelentette ki Nicușor Dan államfő az…
Tovább...Bizalmatlansági indítvány a független szenátoroktól
Az Ilie Bolojan vezette 'progresszív kormány' képtelen kezelni az ország pénzügyeit, az egészségügyet, az oktatást, a szociális védelmet, az igazságszolgáltatást…
Tovább...Holnap eldől az óvás sorsa
A Legfelsőbb Törvényszék és Semmítőszék pénteken dönt arról, hogy nyújt-e be óvást az alkotmánybírósághoz a bírák nyugdíját szabályozó új törvénytervezettel…
Tovább...