Ma kezdődik az idei haddzs, a hívő muzulmánok mekkai zarándoklata, az iszlám öt pillérének egyike.A Korán vallási kötelezettségnek nevezi a zarándoklatot minden muzulmán számára, aki ezt anyagilag megengedheti magának és egészsége sem korlátozza. Évente több mint kétmillió hívő vesz részt a haddzson, amelyet évek óta politikai feszültségek árnyékolnak be. Az idén ismét engedélyezik az irániak részvételét a haddzson, de a zarándoklatot így is beárnyékolják a nemzetközi feszültségek.Szaúd-Arábia azzal vádolja Katar emírséget, hogy terroristákat támogat, szövetségeseivel, Egyiptommal, az Egyesült Arab Emírségekkel és Bahreinnel együtt június elején korlátozta a diplomáciai kapcsolatokat, embargót rendelt el és ultimátumot intézett Katarhoz. Ennek ellenére Szaúd-Arábia a katari zarándokoknak engedélyezte a beutazást a szent helyekre.
Natalija Gorscak: Az EBU 2022-ben egy héten belül kizárta az orosz műsorszolgáltatót, Izrael esetében nem hozott hasonló intézkedést
Szlovénia nem vesz részt a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon.
Tovább...Tovább emelkedett a thaiföldi, Srí Lanka-i és indonéziai áradások áldozatainak száma
Legkevesebb 1608 halálos áldozatuk van a Thaiföldön, Srí Lankán és Indonéziában pusztító áradásoknak.
Tovább...Heves esőzések sújtják Athént
Készültségbe helyezték ma a hatóságokat Görögországban.
Tovább...A balti államfők szkeptikusan nyilatkoztak a béketárgyalásokról
Lettország, Litvánia és Észtország államfője szkeptikusan nyilatkozott tegnapi rigai találkozójukon az ukrjanai háború lezárását szolgáló béketárgyalások sikeréről.
Tovább...