A romániai könyvtárosok két keréken hívják fel a figyelmet az olvasás fontosságára.Az első kerékpáros vándortábor Ciclobiblio 2017 néven zajlik. A résztvevők hétfőn indultak, és 5 nap alatt több mint 350 km-t pedáloznak Brassó és Szeben között, miközben templomerődöket, várakat és könyvtárakat látogatnak meg. A könyvtárosok az aktív pihenés és csapatépítés mellett így akarják felhívni a figyelmet a könyv, a könyvtár és az olvasás fontosságára.Első nap Brassóból Sepsiszentgyörgyig jutottak el, tegnap Köpec és Alsórákos érintésével értek Kőhalomba. A mai útvonal Szászfehéregyháza -Szászbuda ?Szászkézd, a tervek szerint 17 órakor érkeznek Fehéregyházára, és egy órával később már Segesváron lesznek, ott töltik az éjszakát. Holnap festői környezetben tekernek: Rudaly -Nagykapus -Berethalom -Bürkös -Marpod illetve Illembák között, és pénteken délre érkeznek Szebenbe. Bármelyik szakaszon csatlakozhat hozzájuk, aki a könyvet és a kerékpározást kedveli.
Rövidesen újraindítja a termelést az Azomureş
A bejelentés egybeesett Sebastian Burduja energiaügyi miniszter látogatásával.
Tovább...Ferenc pápa Marseille-ben: Civilizációk kereszteződésénél vagyunk
Ferenc pápa ma délelőtt részt vesz a Mediterrán találkozók nevű rendezvény záró ülésén, ahol beszédet mond, majd megbeszélés folytat Emmanuel Macronnal.
Tovább...Az EU 1,5 milliárd eurós támogatást folyósított Ukrajnának
2022. február 24-e óta az Ukrajnának és az ukránoknak nyújtott uniós támogatás körülbelül 81 milliárd eurót tesz ki.
Tovább...Benjámin Netanjahu: Izrael történelmi megállapodás küszöbén áll Szaúd-Arábiával
Benjámin Netanjahu a szaúdi-izraeli béke előfutárának nevezte az Izrael és több arab ország viszonyát normalizáló, 2020-as Ábrahám-megállapodásokat.
Tovább...