A maros megyei Népi Mozgalom Párt parlamenti képviselője szerint törvénytelenül szolgáltatták vissza az egyháznak a Római Katolikus Teológiai Gimnázium és az Unirea Főgimnáziumnak helyet adó épületét, ami 2004-ben jogerős bírósági ítélettel került vissza a katolikus egyház tulajdonába. A politikus azt állítja, hogy nem a katolikus egyház híveinek adományából épült az iskola, hanem Mária Terézia magyar királynő támogatásából, valamint szerinte az Országos Restitúciós Bizottság 2004-ben törvénytelenül járt el, amikor elrendelte az iskolaépület visszaszolgáltatását. A Krónika napilap összeállításából kiderül, hogy a képviselő abban reménykedik, hogy újra lehetne indítani a bírósági ügyet. Szerinte ez amiatt is fontos, mert félő, hogy az Unirea Ginmázium utcára kerül, hiszen az egyház bármikor egyoldalúan szerződést bonthat az ingatlanban működő oktatási intézménnyel.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...