A kormány letett a szolidaritási adó bevezetéséről is. Ezt az intézkedést a „letárgyalt és elfelejtett témák” közé lehet sorolni ? nyilatkozta a miniszterelnök.

Mihai Tudose azt mondta: a kabinetnek nem áll szándékában olyan intézkedésekkel növelni a költségvetési bevételeket, amelyek a lakosság terheit növelnék. „Egyelőre nem tervezünk semmiféle ilyen intézkedést ” – hangsúlyozta.

A miniszterelnök ugyanakkor cáfolta azokat a sajtóértesüléseket is, amelyek szerint a társadalombiztosítási és az egészségbiztosítási járulékot ezentúl az alkalmazottaknak kellene befizetniük. Ettől függetlenül, a munkáltatói járulék a jövő év elejétől a munkavállalólkat terheli majd, de azt a munkáltatók vonják le, és utalják át a biztosítóknak.

Mihai Tudose múlt héten lezártnak nyilvánította egy másik vitát is, amely a vállalatok forgalma után kivetendő adó körül zajlott.