Megfordult Romániában a kivándorlási, illetve a belső migrációs szándék aránya: most már több mint kétszer annyian inkább belföldön keresnének jobb megélhetést, mint külföldön, a legvonzóbb városok pedig Kolozsvár, Bukarest és Temesvár – állapította meg egy a Világbank szakemberei által készített Mágnes-városok – migráció és ingázás Romániában című kutatás. Az adatok szerint mintegy 3,6 millióan tervezik, hogy a következő öt évben más településre költöznek: közülük mintegy 1,1 millióan készülnek külföldre, 2,5 millióan pedig Románián belül akarnak városukból, községükből elköltözni. E migrációs késztetés elsősorban a fiataloknál erős: a távozni készülők átlagéletkora 35 év, háromnegyedüknek nincs gyereke, többségük az átlagnál képzettebb, nagyobb jövedelemmel rendelkezik, és többnyire a magánszférában dolgozik, az ország kevésbé fejlett déli és északkeleti térségeiben él – állapította meg a felmérés. A kutatás 1250 válaszadó bevonásával készült, figyelembe véve az ország lakosságának területi, nemi, életkori és demográfiai eloszlását.
December 15-én vitáznak a bizalmatlansági indítványról
A Románia nem eladó - progresszisták nélküli kormányt című bizalmatlansági indítványt december 8-án, hétfőn olvassák fel a parlamentben - döntötte el ma a két ház házbizottsága.
Tovább...A legfelsőbb bíróság megtámadja a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezetet
A testület ma egyöntetűen határozott erről.
Tovább...Újabb Fidelis-kötvényeket bocsát ki mától a pénzügyminisztérium
A december 5. és 12. között megvásárolható 2, 4 és 6 éves futamidejű lejalapú lakossági Fidelis-kötvények 6,55%-ot, 7,10%-ot és 7,5 százalékot kamatoznak.
Tovább...Egy százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
A nyers adatok szerinti növekedéshez a nem élelmiszertermékek eladásának 3,2 százalékos, illetve az üzemanyagok forgalmának 1,9 százalékos gyarapodása járult hozzá - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet.
Tovább...