A kisebbségi jogok érvényesítéséért folytatott több évtizedes küzdelmük tapasztalatairól számoltak be az erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai magyar pártok vezető politikusai a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban tegnap délután egy pódiumbeszélgetésen. Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője azt mondta: Románia uniós csatlakozása óta az országban megtorpant a kisebbségi jogalkotás. Miközben Bukarest azt hangoztatja, hogy Románia kisebbségvédelmi szempontból mintaállam, szerinte tudatosan hallgat azokról a kisebbségi egyezményekről, európai ajánlásokról és chartákról, amelyeket maga is ratifikált, de nem tart be. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke úgy értékelte, most nem kockázati tényezőként, hanem a társadalom elfogadott és megbecsült részeként tekintenek Szerbiában a magyarságra. Szerinte ez főleg a VMSZ közéleti szerepvállalásának és a két ország közti kapcsolat javulásának a következménye. Menyhárt József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke a felvidéki magyarság anyanyelvhasználati gondjait ecsetelve úgy vélekedett: az utódállamok kormányai mindenütt az „akié az ország, azé a nyelv” elvet érvényesítve tudatosan korlátozzák a kisebbségek nyelvi jogait. A parlamenti képviselettel rendelkező Most-Híd vegyespárt által elfogadtatott kisebbségi kulturális alapról úgy vélekedett: részeredményeket elfogadni maximumként és „tapsolni hozzájuk” nem szabad. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke felidézte, hogy az 1989-es fordulatot követően a kárpátaljai magyarság „indult” a legjobb helyzetből, mára viszont a kisebbségi jogok többségének nem tud már érvényt szerezni és azokat a – főleg az elsősorban oroszellenes – ukrán nacionalizmus felszámolással fenyegeti.
Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...