Bátrabb kiállásra készül az RMDSZ nőszervezete ? derül ki a szervezet szombati küldöttgyűlésén megfogalmazott közleményből. A nőszervezet a továbbiakban főként figyelemfelkeltő akciók szervezésére fekteti a hangsúlyt, úgy gondolják, hogy a helyi közösségek bevonására van szükség azért, hogy a nők elleni erőszak témája elérje a társadalom és a hatóságok ingerküszöbét is.A nők elleni erőszak témájánál maradva kifejtették, hogy Közép- és Kelet-Európa országaiban ? Romániához hasonlóan ? sajnos hiányosak a jogszabályok, kétségbeejtőek a számadatok, kevés a védelmet nyújtó központ. A gyűlésen elemezték a nőszövetség által elindított a nők elleni erőszak megfékezése érdekében elindított kampány eddig eredményeit is. Csép Andrea Éva parlamenti képviselő a kampány legfőbb mozzanatának tartott, nemrég iktatott törvénymódosító javaslatcsomagot bemutatva elmondta: kezdeményezésük a nők ellen elkövetett erőszak súlyosabb büntetését, a bántalmazó azonnali távoltartását írja elő, ezzel hatékonyabb védelmet biztosít az áldozatok számára.
Magyarországon is megállt a kormányfő Ausztria felé
Az energiaösszeköttetések fejlesztéséről tárgyalt szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök a magyar kormányfővel és az osztrák kancellárral. A látogatás egyik fő célkitűzése,…
Tovább...Prioritás az uniós védelmi felkészülés
Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak - jelentette ki Nicușor Dan államfő az…
Tovább...Bizalmatlansági indítvány a független szenátoroktól
Az Ilie Bolojan vezette 'progresszív kormány' képtelen kezelni az ország pénzügyeit, az egészségügyet, az oktatást, a szociális védelmet, az igazságszolgáltatást…
Tovább...Holnap eldől az óvás sorsa
A Legfelsőbb Törvényszék és Semmítőszék pénteken dönt arról, hogy nyújt-e be óvást az alkotmánybírósághoz a bírák nyugdíját szabályozó új törvénytervezettel…
Tovább...