A szenátus elfogadta a közszolgálati rádió és a televízió működéséről szóló törvény módosítását, amelynek értelmében különválik az elnöki és a vezérigazgatói tisztség.

Az elnököt a médiumot irányító kuratóriummal együtt a parlament nevezi ki, a vezérigazgatót viszont versenyvizsga alapján a kuratórium, négy évre. A jelentkezők pályázatát egy öttagú bizottság értékeli, amelynek három tagja kötelezően külső szakértő. A kuratórium abszolút többségi szavazattal leválthatja a vezérigazgatót.

A szenátus plenáris ülésén a Szociáldemokrata Párt frakcóvezetője kérte, hogy küldjék vissza a bizottságba a tervezetet, majd miután ezt megszavazták, ugyancsak Mihai Fifor kérte a napirendre tűzését.