Az izraeli David Grossmannak ítélték oda az Egy ló besétál a bárba című magyarul is megjelent regényéért az idei Nemzetközi Man Booker-díjat. Izraeli író első alkalommal kapta meg a rangos nemzetközi elismerést, amelyre idén az Edinburghi Nemzetközi Könyvfesztivál igazgatója, Nick Barley vezette zsűri a hat döntős mű közé két izraelit is beválogatott a 125 jelölt közül: Grossman mellett Ámosz Oz Júdás című alkotása is esélyes volt ? közölte a Háárec. Az izraeli napilap irodalomkritikusa szerint a bukott standup-komikusról szóló győztes regény ?egy nyugtalanító, katartikus, gyónásszerű tudatfolyam-monológ?. A díjat odaítélő Nick Barley méltatása szerint ?anélkül világít rá a gyász hatására, hogy szentimentális lenne. Lenyűgözött minket Grossmann hajlandósága a stilisztikai és érzelmi kockázatok vállalására: minden mondat számít, minden szónak jelentősége van az írói mesterség ezen legmagasabb példájában?. A Nemzetközi Man Booker-díj ? amelynek nyertesét szerda este hozták nyilvánosságra Londonban ? 50 ezer fontos pénzjutalommal jár, amelyen az izraeli író egyenlő arányban osztozik regénye angol fordítójával, Jessica Cohennel.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...