Néhány kivételtől eltekintve nem szerepeltethetnek ezentúl állatokat előadásaikban a romániai cirkuszok és vándortársulatok: az erről szóló törvényt tegnap fogadta el a képviselőház. A törvény a kutyákat, lovakat, delfineket és néhány egzotikus madárfajt sorolt a kivételek közé. Az állatokat attól függetlenül tilos szerepeltetni, hogy fogságban vagy természetes élőhelyükön születtek és mennyire idomították be őket. A törvény megsértéséért három hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetés vagy pénzbírság jár. A törvény kihirdetését követően másfél évük van az érintett intézményeknek, hogy állatkertekben vagy rezervátumokban helyezzék el a tulajdonukban lévő, előadásokon már nem szerepeltethető állatokat. Több tízezer állatvédő csatlakozott ahhoz az internetes petícióhoz, amely az állatok szerepeltetésének betiltását követelte, miután januárban a Globus cirkusz tizenegy „nyugdíjba vonult” állata pusztult el egy tűzvészben. Az Agerpres hírügynökség szerint a világon 21 – köztük 14 európai – ország teljesen vagy részlegesen betiltotta az állatok szerepeltetését a cirkuszokban.
Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...