Holnaptól kapcsolódhatnak be a magánszemélyek a Roncsautó programba. Andrei Iorgulescu a Környezetvédelmi Alap igazgatója hangsúlyozta, a Roncsautó plusz programban kétszer akkora összeget lehet igénybe venni, mint tavaly. Hozzátette, a Roncsautó és a Roncsautó plusz programok nyújtotta lehetőségeket együttesen is igénybe lehet venni, ez esetben a leadott autóért 6500 lejt, az elektromos gépkocsi vásárlására 45 ezer lejt kap az igénylő, ami majdnem 11 ezer eurót jelent. A Roncsautó programra idén 180, a Roncsautó plusz programra pedig 45 millió lejt irányozott elő a kormány idénre.
Tíz lej közelében a prémium gázolaj
Az elmúlt két hétben kilencedik alkalommal drágult ma az üzemanyag, és a gázolaj ára megközelítette a 10 lejt. A standard…
Tovább...Brüsszel elfogadta az érveket, de nem tudni, hogy megkapja-e Románia a pénzt
Dragoș Pîslaru európai beruházásokért felelős miniszter szerint az Európai Bizottság elfogadta Románia álláspontját arról, hogy teljesítette a bírák és ügyészek…
Tovább...Az idén 250 kilométer autópálya épülhet meg
A közlekedési minisztérium idén szerény összegből gazdálkodik, és a nyári költségvetés-kiigazításkor további forrásokra lesz szükség a folyamatban lévő és az…
Tovább...Újraindulhat a Kínába irányuló román agrárélelmiszer-export
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter bejelentette, hogy három évtized szünet után Románia újraindítja a Kínába irányuló agrár-élelmiszeripari exportot. A miniszter Pekingben…
Tovább...