Tegnap zárult a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál 24 kiadása, melyen, akárcsak az előző vásárokon, az erdélyi szerzők is bemutatkoztak, illetve a Román Kulturális Intézet és a művelődési minisztérium által közösen szervezett román standon hazai szerzők románra, illetve magyarra fordított műveivel ismerkedhettek az érdeklődők.A kötetek bemutatója kapcsán felszólaló szerzők, szervezők, fordítók, szerkesztők és a kiadók képviselői is valamennyien azt hangsúlyozták, hogy egymás kultúrájának megismerése egyfajta híd az egymással, vagy egymás mellett élő népek között.Ebből a szempontból rendkívül fontos az, hogy minél több fordítás-kötet lásson napvilágot, több kiadó tudatosan felvállalja ezt, bár tagadhatatlan az a tény, hogy ma a fordítások nem egyféle állami kultúrstratégia mentén, hanem inkább üzleti megfontolásból jelennek meg, avagy sem. A vásáron bemutatták például, Dan Lungu Tyúkok a mennyben című kötetét, melyet Szonda Szabolcs fordított, Ioan Es. Pop magyar nyelvű verseskötetét,a fordítás Balázs F. Attila munkáját dicséri, Claudiu M. Florian Játszadozások kora- Erdélyi gyermekkorom regénye című kötetét, melyet Koszta Gabriella fordított, és amely a Vince Kiadó gondozásában jelent meg. Horia Ursu Bécs ostroma című kötete a Noran Libro kiadónál jelent meg, a kötetet a vásáron Demény Péter és Kőrössi József mutatták be. Szintén Románia standjánál került bemutatásra több antológia is, köztük A Kétezres nemzedék című kortárs román költők magyar nyelvű antológiáját, illetve ennek testvérét a Csend, béke, perverziók, hepiend című antológiát, melyben viszont a fiatal hazai magyar költők verseit olvashatja románul az érdeklődő. Tegnap a rendezvények záróakkordjaként tizenhét kortárs erdélyi magyar író kisprózáit felvonultató, román nyelvű kötetet mutattak be, mely a Gumimagány, azaz a Singurătate gonflabila című kötetet mutatták be a fordító E. Ferencz Judit, néhány szerző, illetve a kötet szerkesztőjének, Sorin Gherguţnak a jelenlétében.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...