Az etnikumközi párbeszéd fontosságát és a rasszista megnyilvánulások határozott elítélését hangsúlyozta Klaus Johannis államfő a roma világnap alkalmából küldött üzenetében. Az államfő szerint ez az ünnep jó alkalom arra, hogy a hatóságok és a civil társadalom ismét kifejezze elkötelezettségét a roma közösség gazdasági, szociális és kulturális emancipációja iránt. A roma világnapot azért tartják április 8-án, mert 1971-ben ezen a napon ült össze az I. Roma Világkongresszus. A különböző cigány népcsoportokat képviselő jelenlévők elhatározták, hogy a jövőben folyamatosan együttműködnek, és a nemzetközi közéletben közösen lépnek fel. A kongresszuson döntés született a cigányság nemzeti jelképeiről. Ekkor fogadták el a zászlót, a himnuszt és az Opre Roma! ? ?Fel, cigányok!? jelmondatot. Április 8-át a IV. Roma Világkongresszuson, 1990-ben kiáltották ki hivatalosan is roma nemzeti ünneppé. Az esemény tiszteletére az ENSZ a Roma Kultúra Világnapjává nyilvánította április 8-át, a cigányság pedig legfontosabb ?nemzeti? ünnepeként tartja számon.
Szennyeződött az ivóvíz a kiadós csapadék miatt
Több mint 35.000 liter háztartási vizet osztottak szét hétfőn Prahova és Dâmbovița megyében, miután a heves esőzések miatt rendkívül zavarossá…
Tovább...Csökkent a GDP-arányos költségvetési hiány
A tavaly októberi 6,2 százalékról idén októberben 5,7 százalékra csökkent a GDP-arányos költségvetési hiány.
Tovább...Jóváhagyta a kormány az agrár-élelmiszeripari termékek népszerűsítésére vonatkozó országos stratégiáté
A kabinet közleménye szerint a stratégia általános célja Románia agrár-élelmiszeripari potenciáljának kiaknázása.
Tovább...Első- és másodfokú árvízkészültség érvényes
Sárga és narancssárga jelzésű árvízkészültséget rendelt el ma az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet több folyó vízgyűjtő területére.
Tovább...