Új köztársasági elnököt választ vasárnap Szerbia, Tomislav Nikolic államfő mandátuma ugyanis május 31-én lejár. Az új elnök az előrejelzések szerint Aleksandar Vucic jelenlegi kormányfő lesz. A köztársasági elnököt az állampolgárok közvetlen, titkos szavazással választják meg. A voksoláson a valamivel több mint 6,7 millió választópolgár ezúttal tizenegy jelölt közül választhat. Amennyiben az első fordulóban valamelyik jelölt megszerzi a voksok több mint 50 százalékát, akkor nem kell második kört tartani, ellenkező esetben a törvény szerint 15 napon belül meg kell szervezni a második fordulót, amelybe a két legtöbb szavazatot szerzett jelölt kerül be. A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség a kormánykoalíció tagjaként Aleksandar Vucic mellett állt ki, míg a Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség és partnere, a főként a VMSZ-ből kizárt emberekből álló Magyar Mozgalom nevű civil szervezet Sasa Jankovic volt ombudsmant támogatja. A voksolást vasárnap tartják.
Szolidaritást sürget a magyar agrárminiszter
Az Európai Unió mutasson szolidaritást a kelet-európai gazdálkodókkal annak érdekében, hogy az ukrán gabonaimport miatt eladatlanná vált kelet-európai készletek ne…
Tovább...Putyin és Zelenszkij is Ankarába látogat
Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök is Törökországba látogathat Recep Tayyip Erdogan török államfő beiktatása után - írja…
Tovább...Az ukránok bíznak az áttörésben
Az ukrán védelmi miniszter szerint Kijevnek komoly esélye van arra, hogy nyáron áttörést érjen el. Olekszij Reznyikov egy francia napilapnak…
Tovább...Ismét drónokkal támadták az oroszok Kijevet
Ismét drónokkal támadta az orosz hadsereg Kijevet hétfő este. Legalább egy ember meghalt, többen megsebesültek - közölte Vitalij Klicsko polgármester.…
Tovább...