Eltörölné a kötelező érettségi vizsgatételt az a törvénytervezet, amelyet Igor Dodon, a Moldovai Köztársaság elnöke nyújtott be csütörtökön. A javaslatot ?nevetségesnek? nevezte Corina Fusu oktatásügyi miniszter. A Deschide.md honlap számol be arról a három javaslatról, amelyet Igor Dodon, a Moldovai Köztársaság elnöke tett csütörtökön a középiskolai tanulmányok lezárását illetően. Az első javaslat szerint minden tanuló kapna egy oklevelet, amellyel igazolhatná a középiskolai tanulmányok elvégzését. A második javaslat szerint azok a diákok, akik érettségi vizsgára szeretnének jelentkezni kérvényezniük kellene ezt, ellentétben a mostani gyakorlattal, amikor a nem érettségizni óhajtóknak kell jelezniük szándékukat. A harmadik javaslat szerint az eddigi, általános érettségi mellett bevezetnék az úgynevezett ?szakérettségit?. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a pályaválasztásában biztos diák az általános érettségi helyett kiválaszthatná azt a 2-3 tantárgyat, amelyből érettségizni szeretne és ennek a vizsgának a letétele kiváltaná a felvételi vizsgát abba a felsőoktatási intézménybe, amely a szakérettségi profiljába illeszkedik.
Ötéves az Újvárad
Az Újvárad évfordulós dupla számát Kemenes Henriette ismerteti. Az olvasás, az olvasási szokások jelentik a fő motívumát az öt éve…
Tovább...Szolgálati közlemény
Kedves hallgatóink március 19-én, csütörtökön karbantartási munkálatok miatt nem hallható a Bukaresti Rádió műsora a nagyváradi adótorony körzetében középhullámon az…
Tovább...Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...