A török külügyminiszter azzal fenyegette meg Európát, hogy havonta 15 ezer migránst tud küldeni a kontinensre ? közli a News.ro. A migránsáradat megállítására vonatkozó szerződés felmondásával eláraszthatják Európát a migránsok ? mondta Sulejman Sojlu hozzátéve: ezzel emlékeztetik a kontinens országait, hogy nem építhetnek semmit Törökország ellen a térségben. Mint ismeretes, az utóbbi időben több diplomáciai botrány is keletkezett Hollandiával és Németországgal, miután ezek megtagadták török miniszterek beutazását területükre, hogy kampányoljanak a török államfő mellett az áprilisban esedékes törökországi népszavazás távlatában.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...Macron: Európa történelmi pillanat előtt áll
Európa egy „egyedülálló pillanatot” él át, amikor három nagyhatalom vezetője – Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin‑ping – egyszerre…
Tovább...