Ma is folytatódik a sztrájk a berlini repülőtereken. A német város légikikötőinek földi kiszolgáló személyzetének mintegy kétezer tagja ma hajnalban újabb sztrájkot kezdett bérkövetelésekkel. A sztrájk miatt már pénteken is járatok százai maradtak ki. A hétfői menetrendből több mint 650 járatot kellett törölni, de a többi járatnál is késésekkel kell kalkulálni. A német főváros mindkét repterét ? a schönefeldi és a tegeli repülőteret is ? érintő munkabeszüntetés hétfőn reggel 4.00 órakor kezdődött, és az éjszakai műszak befejeztével, kedden reggel 5.00 órakor ér véget. A szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége, a Verdi azt követeli, hogy egy éven belül emeljék 1 euróval a reptéri munkavállalók órabérét. A munkaadó négy évre elnyújtva adná meg az emelést. A mintegy kétezer érintett dolgozó jelenlegi órabére átlagosan 11 euró.
A kimaradástól való félelem helyett éljünk a tudatos választás szabadságával
A fiatalok számára különösen fontos szemléletváltást helyez előtérbe a román közszolgálati rádió Bukarest FM csatonája a Maradj biztonságban a neten…
Tovább...Ünnepelt a romániai magyarság március 15-én
Az RMDSZ központi rendezvényét Kolozsvár főterén tartották, ahol beszédet mondott Kelemen Hunor szövetségi elnök. Birtalan Albert tudósítása. Nicușor Dan államfő…
Tovább...Az államelnök és a miniszterelnök is köszöntötte a magyarokat március 15. alkalmából
Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából. "A magyarság napja különleges…
Tovább...Magyar állami kitüntetéseket kaptak Romániában élő vagy innen elszármazott magyar művészek és tudósok
A magyar nemzeti ünnep alkalmából odaítélték idén is a Kossuth-díjakat, a Széchenyi-díjakat, illetve egyéb magyar állami kitüntetéseket. A Kolozsvári Rádió…
Tovább...