Augustin Lazăr főügyésze azt nyilatkozta tegnap az Országos Korrupcióellenes Ügyészség évértékelőjén, hogy 2017-ben a főügyészség egyik fontos célja lesz, hogy csökkentsék a megoldatlan ügyek számát, minekutána 2016 végén ezek száma nagyobb volt, mint 2015 végén. „2016 végén 7500 megoldatlan ügy volt. Ez leginkább annak a következménye, hogy tavaly jelentős számú, mintegy 5.000 új kivizsgálást indítottak (…) Mindez olyan körülmények között történt, hogy az ügyek megoldási üteme nagyon jó volt, az esetek egyharmadában a döntést kevesebb mint egy év alatt meghozták” – mondta Lazăr. A főügyészégének változatlanul a korrupció elleni harc „az abszolút prioritása” és úgy értékelte, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség „2016-os tevékenysége mennyiségben és minőségben jobb volt, mint a 2015-ös tevékenység, noha a DNA nehéz körülmények között fejtette ki aktivitását” – jelentette ki a főügyész az Agerpres szerint.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...