Elhunyt Brünhilde Pomsel, Joseph Göbbels náci propagandaminiszter egykori titkárnője, a náci vezetés belső köreinek egyik utolsó túlélője. Álmában, müncheni otthonában érte a halál pénteken, 106 éves volt. Pomsel 1942-től három éven át dolgozott a propagandaminiszternek. Nem sokan ismerték, míg egy német napilap 2011-ben interjút nem közölt vele. Tavaly Christian Krönes forgatott róla dokumentumfilmet A German Life címmel. Ebben az egykori titkárnő elmondta, milyen volt dolgozni a hitleri ideológia terjesztéséért felelős ember mellett. Krönes azt mondta az AP-nek, hogy agg kora ellenére Pomselnek tiszta volt a tudata, amikor január 11-én, a születésnapján utoljára beszéltek. Mint azt a hölgy még életében elmondta, semmit sem tudott a Holokauszt során elhunyt 6 millió zsidó meggyilkolásáról. A róla készült dokumentumfilmben Pomsel kifejtette, hogy nem érez bűntudatot a történtek miatt, hacsak nem tekinthető az egész német társadalommal együtt bűnösnek.
Ukrajnát is érinti a közel-keleti helyzet
Veszélyes precedenst teremt az Oroszország elleni szankciók amerikai feloldása, ugyanis kevesebb pénzt kell juttatni Moszkvának a háborúzásra, nem pedig többet…
Tovább...Orosz agresszióról beszél a védelmi biztos
Valós lehetõsége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe - jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelõs uniós biztos…
Tovább...Zsidó iskolánál történt robbanás
Robbanás rongált meg egy zsidó iskolát szombatra virradóra Amszterdamban. Femke Halsema, a város polgármestere szerint "szándékos és gyáva támadás történt…
Tovább...Ursula von der Leyen: Stratégiai baklövés visszatérni az orosz fosszilis tüzelőanyagokhoz
Stratégiai baklövésnek nevezte ma Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, ha Európa visszatérne az orosz fosszilis tüzelőanyagokhoz, ugyanis…
Tovább...