Az RMDSZ kérésére a nemzeti kisebbségek kultúrájáért felelős államtitkári posztot hoznak létre a művelődési minisztériumban ? nyilatkozta tegnap a maszol.ro-nak Korodi Attila képviselőházi frakcióvezető. A szövetség a kormányprogram több pontjával nem ért egyet, de mivel elsősorban a parlamenti együttműködésben gondolkodik, megszavazza a Grindeanu-kormányt ? mondta a politikus. A RMDSZ két frakciója kedd délután együttes ülést tartott. Ennek első felében részt vettek a PSD-ALDE szociálliberális koalíció vezetői is, akikkel közösen tekintették át a Grindeanu-kormány programját. A megbeszélésen az RMDSZ kérte a kormánytöbbség vezetőit, hogy ? akárcsak az oktatási tárcának ? a művelődési minisztériumnak is legyen egy, a kisebbségek kultúrájáért felelős államtitkára.Azt még nem jelentették be az RMDSZ kit nevesít erre a tisztségre.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...