Hét megye majdnem háromezer önkéntese vesz részt a nehéz helyzetben lévő gyerekek megsegítését célzó gyűjtésben. Közülük van olyan, aki saját maga készít el tárgyakat újrahasznosítható anyagokból, amelyekért a vásárló annyit fizethet, amennyit akar. Összesen 47 oktatási intézményben tanuló diák és óvodás vesz részt az önkéntes akcióban ? mondta el rádiónknak a projekt koordinátora. Alina Cotoi hozzátette, az összegyűlt összeget öt alapítványnak adják, amelyek a problémás, az elhagyott vagy súlyos beteg gyerekekkel foglalkoznak.
Módosít a házi feladat intézményén az oktatási minisztérium
A házi feladat intézményét módosító rendelettervezetet bocsátott közvitára az oktatási minisztérium. A javaslat szerint a tanárnak ellenőriznie kell a házi…
Tovább...Ismét tiltakoznak a tanügyi szakszervezetek
Az érdekvédelmi szervezetek képviselői szerint a költségvetési hiány csökkentésére irányuló intézkedéseken dolgozók nem tudják, hogy tanárok százai mondanak le naponta az óradíjjal fizetett óráikról.
Tovább...Bölcs Diákok vetélkedő – 16.kiírás
Idén tizenhatodik alkalommal szervezi meg a Communitas Alapítvány a Kolozsvári Református Kollégiummal és a Babeș–Bolyai Tudományegyetemmel partnerségben a Bölcs Diákok…
Tovább...Örökségünk őrei 2025-2026
Az RMDSZ kulturális főosztálya 14. alkalommal hirdeti meg az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket országos versenyét.Hatfős diákcsapatok jelentkezését…
Tovább...