Hétfőtől miniszteri rendelettel szabályozná az oktatási tárca, hogy mennyi házi feladatot kaphatnak a diákok. Az elemi iskolások legtöbb egy órát, az öt-nyolc osztályosok legtöbb két órát tölthetnek ezentúl otthon a házi feladataik elvégzésével. Mircea Dumitru oktatási miniszter tegnap elmondta, az előkészítő osztályokban megszünteti a házi feladatok intézményét. Szavai szerint azért kénytelen ezt a kérdést rendeletben szabályozni, mert a hazai pedagógusok még mindig nem értik, hogy a jelenlegi oktatási rendszerben a gyerekek túlterheltek. A minisztert szerint a gyermekeknek legalább napi öt óra szabadidős tevékenységre lenne szükségük, ami nem tornaórát, hanem kötetlen kinti tevékenységet jelentene, illetve azt is hozzátette, a hazai tanagyagot nem az átlagos, hanem a legjobb diákok kapacitásaihoz mérték, a legtöbb gyermeknek tehát egy idő után teher a tanulás..
Natalija Gorscak: Az EBU 2022-ben egy héten belül kizárta az orosz műsorszolgáltatót, Izrael esetében nem hozott hasonló intézkedést
Szlovénia nem vesz részt a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon.
Tovább...Tovább emelkedett a thaiföldi, Srí Lanka-i és indonéziai áradások áldozatainak száma
Legkevesebb 1608 halálos áldozatuk van a Thaiföldön, Srí Lankán és Indonéziában pusztító áradásoknak.
Tovább...Heves esőzések sújtják Athént
Készültségbe helyezték ma a hatóságokat Görögországban.
Tovább...A balti államfők szkeptikusan nyilatkoztak a béketárgyalásokról
Lettország, Litvánia és Észtország államfője szkeptikusan nyilatkozott tegnapi rigai találkozójukon az ukrjanai háború lezárását szolgáló béketárgyalások sikeréről.
Tovább...