A Sanitas szakszervezet tagjai az egészségügyi tárca épülete előtt állnak sztrájkőrséget, és bejelentették, hogy jövő kedden és december 6-án is tiltakozó akciókra kerül majd sor. A Sanitas vezetői azt nyilatkozták, tiltakozásukkal ezúttal szolidaritást vállalnak azokkal a szakszervezeti tagokkal, akik az egészségügyi szektorban megkötendő kollektív munkaszerződésekről tárgyalnak a napokban. A Sanitas szakszervezet november elsején szüntette be korábbi általános sztrájkját, akkor a szektorban fennálló bérezési egyenlőtlenségek miatt tiltakoztak. Az egészségügyben dolgozók mellett ma a közalkalmazottak is tiltakoztak az egységes bértörvény hiánya miatt. A közalkalmazottak képviselői nehezményezik, hogy tovább késik a jogszabály megvitatása, és alacsony bérük miatt elégedetlenek. Drago? Pâslaru munkaügyi miniszter tegnap azt mondta az Antena 3 televízió műsorában, hogy december elejére elkészül a tervezet, amely szerint 2021-ig a bruttó átlagjövedelem 4000 lejre emelkedik a közszférában, a bérek átlagos növekedése 29 százalékos lesz.