Ünnepi szentmisén emlékeztek Márton Áron római katolikus püspökre szülőfalujában, Csíkszentdomokoson a püspök születésének 120. évfordulóján tegnap. Mind a szentbeszédet mondó Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, mind a mise végén beszédet mondó Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár felidézte, hogy Márton Áront talán II. János Pál pápa jellemezte a legtalálóbban, amikor 1980-ban, a püspök nyugdíjba vonulási kérelmét jóváhagyó táviratában „az úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgájának” nevezte. Jakubinyi György felolvasta a teljes táviratot, amelyet a szokásjogtól eltérően nem a vatikáni kancelláriát vezető bíboros, hanem maga II. János Pál pápa küldött a nyugdíjazását hatodik alkalommal kérő megbetegedett, legyengült püspöknek. Potápi Árpád János államtitkár II. János Pál pápa 1979-es lengyelországi látogatása és a börtönből szabadult Márton Áron 1955-1956-os erdélyi körútja között vont párhuzamot. Megállapította: mindketten azt a krisztusi üzenetet közvetítették népüknek, hogy ne féljetek. Potápi Árpád János hangsúlyozta, vasárnap délben Kanadától Új Zélandig, Pozsonytól Csíkszentdomokosig nemcsak a nándorfehérvári győzelem tiszteletére, hanem Márton Áron emlékére is szólt a harangszó, érte is imádkoztak a magyar hívők.
Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...